-
Kedves Látogató!
Áhli Mariann vagyok, életvezetési tanácsadó, karrier és vezetői coach, szervezetfejlesztő.
2016 óta segítem előremozdítani a változást, hogy klienseim megtapasztalhassák, képesek elérni a kiegyensúlyozottabb életvitelt, harmonikus kapcsolatot kialakítani önmagunkkal és a környezetükkel. És, hogy érezzék, helyükön vannak, céljaikat sikerre vigyék magánéletükben, munkájukban.
Támogatom kis- és középvállalkozások vezetőit abban, hogy a vállalatuk értékteremtő képessége és a munkatársaik megtartó elkötelezettsége növekedjen, ezzel párhuzamosan a vezetői túlterheltség és a sokszor érzett vezetői magány csökkenjen és felválthassa csapatával az egy hajóban evezünk érzése.
” A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz.
Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.„
Carl Gustav Jung
Szakmai tapasztalataim
A felsőfokú tanulmányaim befejezését követően a versenyszférában elhelyezkedve sajátítottam el a gyakorlati HR szakmát előbb munkatársként, később vezetői pozíciókban munltinacionális és startup vállalatoknál, ahol kamatoztattam elhivatott, segítő attitűmödet. Célom mindig is az volt, hogy olyan munkahelyek, vállalatok építését támogassam, amelyek fejlődés fókuszúak és törekednek az értékteremtésre, szervezetükben a munkatársaik elégedettségére.
HR szakmai munkám mellett egyre inkább a személyes fejlődés lehetősége kezdett el foglalkoztatni. Éppen ezért 2016-ban elvégeztem az első coach képzést, amely elhozta a bizonyosságot, rátaláltam a hivatásomra. Az első képzést azóta további módszerspecifikus képzések követték, emellett folyamatos egyéni önismereti munkát folytattam, saját élményként több segítő módszert próbáltam ki.
2018-tól főállásban kísérem klienseimet életük kihívásainak megoldásában, céljaik elérésében, önmagukkal és környezetükkel harmonikusabb, kiegyensúlyozott kapcsolódás kialakításában. Célom, hogy a közös munkánk eredményeként megtapasztalhassák a hozzám fordúlók, hogy életüket saját maguk képesek alakítani.
Tanácsadóként kis és középvállalkozások vezetőit támogatom személyes és szervezeti kihívásaik leküzdésében, versenyképességük megőrzésében, fejlődés fókuszú vállalati kultúra kialakításában.
Egyéni fejlődést támogató tanúsítványok
2019 – Kommunikációs konzultáns (Dr. Daubner Béla)
2019 – Karrier tanácsadó – coach (Kurtán Klára)
2016 óta – Szakmai szupervízió, valamint folyamatos önismereti munka és segítő módszerek saját élményű megtapasztalása (egyéni önismereti folyamat, pszichodráma, jóga nidra, mindfulness, KIP, Ego-state családállítás, NLP)
2016 – Csoportdinamikai tréning (InDynamics Consulting)
2016 – Business és life coach (InDynamics Consulting )
Szervezetfejlesztést támogató tanúsítványok
2019 – Nemzetközi Lean Manager (Sämling Solution Consulting)
2019 – Projektmanagement (Sämling Solution Consulting)
2017 – Szervezetfejlesztési tanácsadó (Sämling Solution Consulting)
2015 – Vállalati vezetőfejlesztő program
Alapvégzettségek
2007 – Igazságügyi szervező (PTE Állam-és Jogtudományi Kar)
2005 – Jogi asszisztens (PTE Állam-és Jogtudományi Kar)
Áhli Mariann
Életvezetési tanácsadás – Karrier coaching- Vezetői tanácsadás – Szervezet és hatékonyságfejlesztés