Én és a hivatásom 2019-ben - önvallomás 2 percben :)

Frissítve: 2019. okt 12.

Az idei év volt talán eddigi életem leggyorsabb éve, a sok újdonság és változás miatt úgy pörögtek a hetek, hónapok, mintha csak gyorsított felvétel lett volna, amelyben egy-egy képkocka, meg-megállt pillanatokra, szusszanásnyi időt hagyva a pihenésre.


Az idei évben elköltöztünk (ami nem ment simán és ami egy mérföldkő az ember életében), az egész év az új ház csinosításáról szól, lett végre kert és ezzel együtt rengeteg munka, amit imádok (egyelőre :D, de remélem így marad) és teljesen kikapcsol, feltölt.








Örökbefogadtuk Larsont, a boston terriert, akire évek óta vártam, aki megszépíti a napjainkat bármi történjen is és aki tanít saját magunkról elég intenzíven. Akinek kutyája van, tudja miről írok most. :)


Larson, a boston terrier



Állandó és időszakos megbízásaim voltak/vannak, amelyek leginkább HR, szervezet- és folyamatfejlesztésről szóltak kis és középvállalkozásoknál, némi coachinggal megfűszerezve magánemberek és vezetők, cégtulajdonosok  számára,  szép szakmai kihívásokkal, nehézségekkel, olykor nagy terheléssel, emellett gyakorló fázisban csináltam hipnózist, azaz a módosult tudatállapotban történő segítést.


Az idei év is intenzív tanulás, fejlődés terén: befejeztem Dr. Daubner Béla integratív hipnoterápia képzését, elvégeztem egy nemzetközi Lean manager képzést, tanultam projekt menedzsmentet és 2 hete belekezdtem egy nagyon izgalmasnak tűnő segítő módszertan elsajátításába, a karrier coachingba. A következő napokban - hetekben igyekszem bemutatni, hogy miben tudok neked segíteni a karrier coaching segítségével és konkrét eszközöket is szeretnék számodra adni.


Másokat segítő pályám alakul, körvonalazódik, integratívan szívom magamba a tudást - olykor terápiás mélységekből, olykor pedig vállalatok munkafolyamatainak fejlesztéséről tanulok és gyakorlom a mindennapokban. Ezek összességéből valami egyedit, valami ”Mariannosat” szeretnék kihozni hamarosan :). Már alakul és körvonalazódik az irány, remélem, hogy hamarosan beszámolhatok róla.


Az idei évben sajnos gyászoltam családtagomat és a kapcsolataimban is tartogatott átalakulást, van akivel távol kerültünk egymástól, hogy ideiglenesen vagy végérvényesen, bízom benne, hogy nem... de őszintén, még nem tudom.


Sajnos csalókkal is találkoztam, éppen annak kapcsán, hogy eljussak hozzátok, szerettem volna új weboldalt fejlesztetni, de a webfejlesztő eltűnt a pénzemmel együtt, majd rátaláltam jó néhány sorstársamra, akik ugyanígy jártak. Jelenleg is próbáljuk visszaszerezni a pénzünket.

Az események mind saját önismeretem fejlődéséhez segítettek hozzá.

Ahogy látjátok rengeteg minden történt, ezért nem maradt túl sok időm írásra, új kliensekre, Facebook és Instagram posztokra, amit valószínűleg már nem tudok bepótolni az idei évre, de ha visszatekintek, szép nagy részt foglalt el a tanulás, fejlődés, a hivatásom tudatos építése és a jövőm tervezése.


Hogy miért? Mert nagyon fontos számomra az építkezés apránként, hogy szabadon, kötöttségek nélkül azzal foglalkozhassak, amit szeretek: magánemberek, önmegvalósítók, vezetők és kisvállalkozások segítésével, coachinggal többféle módszertant integrálva.


Te mennyire építed tudatosan a karrieredet? Megtaláltad már a hivatásodat? Vagy még keresed?


Számodra mit jelent a karrier? Van-e most problémád aktuálisan?


Az alábbi kérdőív segítségével szeretném felmérni a fenti kérdésekre adott válaszokat a kérdőívet kitöltők körében.


Köszönöm, ha időt szánsz rá!



​© 2020 by Psziché Coaching

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now