Mindig kedvesnek lenni másokkal? Csak a tökéletesség elfogadható?

Kilépés a fárasztó "álarcok" mögül


Önzetlen, segítő hozzáállás, mindig jó hallgatóság. Szinte bármire meg lehet kérni, rá mindig lehet számítani. Ha számára kellemetlen, akkor is igent mond és elvégzi, megcsinálja. Ő az, aki akkor is megértőnek látszik, amikor más már a haját tépné.


Vagy örökös maximalista. Ő az aki, ha összeszorított fogakkal is, de a tökéletességre törekszik, neki mindent a legjobban "kell" tudnia, csinálnia. Egyetlen szó: perfekcionizmus ... ez jut eszünkbe.


Neked is van ilyen ismerősöd? Gyakori jelenségünk.


Nekem volt … Egészen közelről volt szerencsém ismerni és a befolyása alatt állni. 😊

A túlzott kedvesség és a legjobbra való törekvés is sújtott. Mit sújtott?! Dominálta a viselkedésemet és elhitette velem, hogy csak így lehet.

Jónak, szeretve és elfogadva lenni. A szíve mélyén mindenki erre vágyik, még az is, aki a leghangosabban kiált most ellene. Alapvető emberi szükségletünk ez a hármas, mélyen gyökerező "alapprogramunk".


A túlzott kedvesség és a kiemelkedő teljesítmény is becsülendő, külön-külön és egyben is. A személyes és szakmai tapasztalatom azt mutatja, hogy ugyan rövidtávon elégedettebbnek érezzük magunkat és a saját önértékelésünket is pozitívan befolyásolja, a kedvesség látszólag mélyebbé teszi a kapcsolatainkat és a maximalizmus is elismerést kér, azonban hosszú távon pusztító károkat okoz bennünk mindkét viselkedés.


Nem az a probléma, ha valaki befogadó, nyitott és közvetlen másokkal, hanem ha valahogy a szükségleteit, vágyait és végső soron önmagát hátrébb sorolja egy képzeletbeli ranglétrán, mint másokat, és nem tudja képviselni saját magát. Nem az a probléma, ha valaki szeret jól teljesíteni, lelkiismeretes és alapos, hanem az, ha valaki sosem elégedett az elért eredményeivel -azokat nem ünnepli -, szerinte mindent lehetne jobban csinálni, önmarcangoló, a végletekig kimeríti saját magát és a személyes kapcsolódásai szépen lassan leépülnek.





Ok és okozat


Mindezek nem tűnnek el nyomtalanul, sőt … A testi és lelki egészségünket egyaránt rombolja a rengeteg elfojtott érzés, erőltetett mosoly, lemondás, alkalmazkodás, megfeszített teljesítmény és a mindezekből adódó feszültség. Ezek mind ott vannak velünk és bennünk, ha látszólag nem is veszünk róluk tudomást.

Ki a túlzott kedvességet, ki a maximalizmust „választja”, van mögötte egy meggyőződés, csak akkor vagyok jó, szerethető és elfogadható, ha így és így viselkedem…

És mi a legrosszabb? Először is nehéz magunkon felismerni, hogy valójában ezek a sémák a mozgatórugóink, hiszen mindig van egy racionális válaszunk, hogy miért teszünk éppen úgy, ahogy:


De szegénynek szüksége volt rám.
Ez egy apróság, ez nem is lemondás nekem, ennyit igazán megtehetek.
De ezt még mindenképpen ma kell megcsinálnom.
Ezt csak én tudom így megcsinálni.

És mi az ami ennél is rosszabb? Ezek a viselkedési sémák elrejtik valódi énünket, így ha erősen is hangzik, hamis kapcsolódásaink alakulnak ki, elrejtve igazi önmagunkat, még saját magunk elől is. Szeretnénk elkerülni a kudarcot, az elutasítást vagy a sérülést, titkolva gondolatainkat, véleményünket, érzéseinket.




Azonban így nem vagyunk képesek igazán őszinte kapcsolatok kialakítására, hiszen azokban a másik fél valójában sosem ismerhet meg bennünket– csak azzal a maszkkal érintkezhet, amelyet a viselője a hibáktól és az elutasítástól való félelem miatt vett fel.


Kezdeti lépések

Egyszerű lenne azt írnom – a gyors megoldás illúzióját kínálva-, hogy ez a bejegyzés gyökeres változást hoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy mivel ezek mélyen bevésődött gondolkodási, viselkedési minták, amelyek tudattalan automatizmusként működnek bennünk és egészen gyerekkorunk óta velünk vannak, ezért a bejegyzésem célja nem lehet más - ha éppen jókor olvasod -, hogy energialöketet adjon az induláshoz.


Néhány gyakorlati tanács

0. A változás akkor fog menni, ha elérkezett a pont, amikor már eléggé rossz ahhoz, hogy ezt így tovább ne akarjuk. Erre az érzésre "felülve" indulhatunk el. Adjunk időt magunknak, szerelkezzünk fel türelemmel és kitartással.


1. A kifelé irányuló figyelmet kezdjük el befelé fordítani. Az a tapasztalatom, hogy aki sokat figyel kifelé, először meg kell tanítani a befelé látásra. Másként, mint korábban.

Megismerni valódi gondolatainkat, érzelmeinket, reakcióinkat, vágyainkat, értékeinket, erősségeinket, hiedelmeinket, ez a kulcs.


További gyakorlat: még mielőtt automatikusan igent mondanánk valamire, kérjünk egy kis időt és tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket.

„Mit is érzek valójában? Mit is szeretnék tenni? Mihez volna kedvem?” Legyünk őszinték magunkkal, barátkozzunk az igen helyett a NEM szóval, és egy a legkisebb kockázattal járó helyzetben próbáljuk is ki. Figyeljük meg, hogy nem történik katasztrófa. Mi lehetne ez a próbahelyzet?

2. A negatív érzéseink a segítőink. Félelem, harag, indulat, csalódottság, bűntudat, és a fájdalmaink is mi vagyunk, sőt, segítő jelzéseket adnak számunkra. A megjelenő harag vagy düh azt is jelentheti, hogy határainkat éppen átlépik, megsértik.

Kezdjük el megélni ezeket az érzéseket, próbáljuk megnevezni, beazonosítani őket. Majd, ha ez az érzés már nem olyan erős, próbáljunk meg „felülről” ránézni: mik voltak a kiváltó okok, mi a mi szerepünk a helyzet kialakulásában, milyen összefüggéseket látunk felülről? Mit kellene tenni? Ha így teszünk, kibontakozhat egy új megoldás és nem lesz szükségünk az energiarabló elfojtásra.

3. Kedvesség önmagunkkal. A saját magunkkal szembeni kritikus gondolatok helyett az egészséges önérvényesítés jegyében, hozzuk fel magunkat a fontossági listánk első helyére. Ezt a lépést más nem tudja megtenni helyettünk.

4. Kulcs a megértés, siker az új viselkedés. Saját érzelmeink megértése elvezethet bennünket egészen addig, hogy mit kellene tennünk ebben a helyzetben. A nemet mondás gyakorlásán kívül, keressünk olyan mintát a környezetünkből, aki megítélésünk szerint jól oldaná meg helyzetet, amiben vagyunk. Képzeljük el, hogy ő vajon hogyan viselkedne, mit mondana ebben a helyzetben. Majd nézzük meg, hogy mi mindezekből mit ültethetnénk át a saját gyakorlatunkba.





6. Bízz az igaz kapcsolataidban.


Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő. (Csitáry-Hock Tamás)

Hidd el van kiút ezekből a mintázatokból: mély belátást, bátorságot a gyakorláshoz és kitartást kívánok hozzá. Az eredmény felszabadító lesz.


Áhli Mariann


magánéleti - karrier - KKV coach


Ha hasznos volt a bejegyzés, lehet, hogy másoknak is az lehet, kérlek oszd meg ismerőseiddel.


Fontos, hogy tudjam, tetszett-e a cikk, ami lelkesít. Örömmel tölt el, ha jelzed felém a tetszik gombbal.


Ha szeretnél követni, használd a “Követem” gombot, így tudsz értesülni a legújabb bejegyzéseimről.

​© 2020 by Psziché Coaching

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now